Legyél (újra) kreatív

“Minden gyerek művésznek születik. A probléma művésznek maradni, miközben felnövünk.”
Pablo Picasso

(Read this post in English here./Ezt a posztot itt olvashatod angolul.)

Akár hiszed, akár nem, mindannyian kreatívnak születtünk; te is, én is, a szomszédaid, de még a főnököd is. A gyerekek a legötletesebb, legintuitívabb lények a földön, akik számára a képzelőerejük használata éppoly természetes, mint a levegővétel. Így lesz az íróasztalból lebegő erőd, a seprűből lézerkard, a család macskájából meg kardfogú tigris, ami pillanatok alatt képes átalakulni robotsárkánnyá.

Ha így indulunk az életben, felmerül a kérdés, hogy mikor és hol kopik ki az életünkből a kreativitás? Miért van az, hogy a felnőttek túlnyomó többsége unalmasnak és szürkének találja a mindennapjait? Hová lesz a lelkesedés, a spontaneitás, az alkotás öröme?

Igen, valahol az iskola megkezdése és az érettségi között válik  mindez köddé. Kisiskolásként gyorsan megtanuljuk, hogy minden, a tanár által feltett kérdésre csakis egy jó válasz adható, hogy az önálló gondolkodást relatíve ritkán díjazzák, hogy ha nem akarjuk, hogy butának bélyegezzenek minket, jobb, ha nem teszünk fel kérdéseket, és hogy az iskola szigorú szabályokra épülő, monoton világából egyenes út vezet az ugyanilyen, vagy még ilyenebb munka világába.

Mindez szerencsére nem jelenti azt, hogy egy életre búcsút kéne mondanuk a kreativitásnak. A kisgyerek, aki valaha voltunk most is bennünk él – kiben mélyen eltemetve, kiben kicsivel a felszín alatt – és alig várja, hogy újra előjöhessen, játszhasson, nevethessen és alkothasson.

catwig

Az én gyerek-énem imád rajzolni és festeni. Mindig is imádott. Mégis, volt hat év az életemben, amikor nem voltam hajlandó ceruzát vagy ecsetet a kezembe venni.

A rajzolás megutálása közvetlenül azután kezdődött, hogy az általános iskola negyedik osztályában új rajztanárt kaptunk. János bácsi úgy gondolta, hogy leszámol az értelmetlen pacsmagolással, amit addig műveltünk, és miniatűr Leonardo da Vinciket farag az egész negyedik A-ból. Először is kikötötte, hogy nem festhetünk, és nem használhatunk színes ceruzát, csakis grafitot. Aztán azt is megmondta, hogy mit kell rajzolnunk: kockát. Csakis és kizárólag kockát. Akinek már jól megy a kocka, az rajzolhat hengert – mondta János bácsi, vélhetően azzal a céllal, hogy felvidítsa az elkobzott vízfestékek felé szomorúan pislogó osztályt. János bácsi nem igazán értett a negyedikesek nyelvén.

Szófogadó gyerek lévén gyorsan rajzoltam egy kockát úgy, ahogy János bácsi mutatta. Majd miután ezzel elkészültem, elkezdtem kis manókat meg állatokat rajzolni az igen csálé kockám elé, alá és fölé. János bácsi nagyon mérges lett, amikor meglátta. Elvette a papírt, felmutatta az osztály előtt, részletesen kielemezte, hogy mik a kockám hibái, majd visszatette elém a lapot azzal, hogy radírozzam le róla a „bolondériáimat” és kezdjem előröl a kockát.

Ekkor lázadtam fel életemben először. Nem voltam hajlandó rajzolni. Sem ezen az órán, sem az utána következőn, sem később. Úgy éreztem, elvettek tőlem valamit, amit nagyon szerettem. Mintha kifosztottak volna. (Fogalmam sincs, hogy nem buktam meg abban az évben rajzból. Halványan dereng, hogy szóbeli vizsgát tettem művészettörténetből.)

Tizenöt éves koromig nem rajzoltam újra. Nem kísértett János bácsi és a kocka szelleme, nem kaptam sírógörcsöt egy doboz tempera láttán, egyszerűen csak teljesen közömbös voltam a téma iránt. Eszembe se jutott.

three-friends

Aztán egyszer, egy mérhetetlenül hosszú telefonbeszélgetés közben elkalandoztam, és önkéntelenül elkezdtem firkálgatni. Jól esett. Annyira jól, hogy miután letettem a telefont, leültem az íróasztalomhoz rajzolni. Nem volt tétje a dolognak, tudtam, hogy senki se látja, amit csinálok, és nem is fogom megmutatni senkinek. Ez kifejezetten felszabadító érzés volt.

Másnap előkotortam az évek óta egy fiók alján száradó festékeimet. Nem voltak jó állapotban, de így is fantasztikus érzés volt újra zöld macskákat és repülő elefántokat festeni. Mintha megtaláltam volna magamban valamit, amit teljesen elveszettnek hittem.

Nem sokkal később rám tört, hogy jó lenne többet tudni a festészetről. Továbbra sem volt vele semmi célom, csak szerettem volna új technikákat tanulni és ügyesebben használni azokat, amiket már ismertem. Beiratkoztam egy szabad festészet tanfolyamra, ahol a tanárunk mindenkinek olyan technikákat tanított, amik az illetőt érdekelték, és a szabad kísérletezés teljesen megengedett volt. Ebben a közegben nem kellett tökéleteset alkotni, abszolút szabad volt hibázni, majd újra próbálkozni. Imádtam.

Hogy mit tanultam ebből? Több dolgot is.

Egyrészt azt, hogy nem kell tökéletesen csinálni valamit ahhoz, hogy örömöt okozzon. A tökéletességre való görcsös törekvés, és az ebből fakadó félelem megöli a kreativitást.

Másrészt azt, hogy hibázni OK. A hiba nem bukás, hanem fejlődési lehetőség. Ha nem tudok valamit jól megfesteni elsőre, az nem azt jelenti, hogy soha nem is fogom tudni úgy megfesteni, ahogy szeretném. Azt jelenti, próbálkozom, ami már önmagában szuper, és hogy neki kell futnom újra és újra.

dogwalker

Harmadrészt azt, hogy a belülről jövő motiváció százszor erősebb, mint a kívülről ránk erőltetett. Ha az ember élvez egy tevékenységet, akkor előbb-utóbb eljut arra a pontra, hogy szeretne ügyesebb lenni az adott dologban, kedve támad tanulni róla, és esetleg ahhoz is, hogy  megossza másokkal az eredményeit.

Így voltam, azaz vagyok én is a festéssel. Bár távolról sem vagyok jó festő, már volt pár kiállításom, sőt, legnagyobb meglepetésemre néhány képet is eladtam.

Szabályos kockát a mai napig nem tudok rajzolni.

(A következő posztban arról fogok írni, hogy milyen technikákkal lehet tudatosan fejleszteni a kreativitásunkat.)

 

2 thoughts on “Legyél (újra) kreatív

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s