How to make a great first impression

Being social animals, we care a lot about how others perceive us. It is in our nature that we crave for being accepted, recognized, and to be loved or at least liked. Of course, how much we want all this depends a lot on our personality and on the circumstances. However, most of us wish to make a good impression on people we spend time with – and it doesn’t come easily to everybody. Working as a coach I’ve heard from my clients several times that social gatherings can cause them a great deal of stress and the feeling of defeat. Especially when they have to meet new people.

Though several books could be (and actually are) written on human interactions, my attempt with this post is to summarize the things that can help to make a killer first impression – and have fun at the same time.

  1. Mood

It’s important to know that others don’t react to what we are like – since, except for those few who are really close to us, most people have no idea what we are really like – but to what is in our head. Or even more, they react to how we feel ourselves to be at the moment.

You must know what it’s like when you leave home in a good mood and somehow all your interactions go really well: you get appreciative glances on the street, the shop assistant is friendly in the grocery store and you have a great chat with one of your co-workers with whom you usually just say ‘Hi’ to each other. What happens on days like this is simply that others instinctively give a positive reaction to your uplifted feelings.

Sea Ocean Sand Beach Vacation Coast Chill Bare Concept

There are several ways to boost your mood in a few minutes: you can dance to your favorite song, or watch funny videos, or meditate, or eat some chocolate – only you know what makes you joyful and energetic. Whatever that is, do it! If you are conscious about your state of mind and boost your mood before you go to meet new people you
can be sure that they will be more than happy to talk to you.

 

2. Body language

Many studies underline the fact that what we say during a conversation provides only 7% of what we actually communicate to others. The rest of the 93% comes from our non-verbal channels: mainly from our body language and partly from the tone of our voice. People decide within a few seconds, basically unconsciously whether they like someone or not.

If you want to learn more about non-verbal communication there are several great books on the subject (my long time favorite is Body Language by Allan Pease) that provide a lot of exciting information on how our posture, facial expressions, etc. affects others. Generally speaking, it’s useful if you straighten up; if you look others in the eyes while you talk; if you smile (but only if you can do it naturally, a forced smile can look kind of creepy); and if you avoid the typical signs of closing up such as folded arms and crossed legs (except if you sit on a barstool wearing a mini skirt – then probably it’s better if you do cross your legs).

 

3. Attention

One of the best things you can offer to another person is your genuine attention. Everybody loves to feel that they and what they are saying is interesting and exciting for others. Therefore, the best strategy at social gatherings is to ask questions and to listen attentively to the answers.

23787059822_298c1b88c1_o

Of course do not act like an interrogator: if you sense that the person you are talking to is not willing to talk about some topic (or any topic) do not force it.

Reciprocity is also important especially if you end up into talking about deeper, or more personal topics. So, if they ask about you, answer. But try not talk to much about yourself, do not go into loooong stories. And never ever praise yourself even if there are several things you can be proud of. Let others discover it for themselves what great skills, qualities and personality you have – a process that requires more than one encounter of course. But the chance for those next encounters evaporates if you scare them off with your bragging.

 

4. Know that others are insecure too

We all tend to view ourselves under a magnifying glass, particularly our imperfections. Everybody becomes uncertain every now and then about their looks, their comments and on how others might see them. This is true even of those people who seem to be totally confident.

Next time you go to a social gathering and the little voice in your head starts to telling you things like ‘they must think I’m stupid’ or ‘I shouldn’t wear this shirt’ or ‘their job is so much better than mine, and they know it’ be aware that the person or people you are talking to probably have a very similar inner dialogue in their head about some of their shortcomings that you didn’t even notice.

We are all human with plenty of flaws and everybody is much more concerned about their imperfections than yours. When you meet people try to relax and instead of focusing on what others might think of you, be present and enjoy the conversation.

 

5. Let it go

There are people with whom you are not on the same wavelength. It’s important to understand that it’s not your (or their) fault – it’s just that you and them don’t share the same interests, have very different personalities or simply don’t fit.

If you bump into someone who you don’t feel good around just move on (without being rude of course) and find someone else to talk to. Luckily there are more than enough people on the planet to talk to, so the chances are pretty good that sooner or later you will find someone with whom you can talk to for 3 hours and feel like it was only 15 minutes.

picnic-1208229_1920

Have fun talking to people and making new friends!

Read this post in Hungarian here/Ezt a posztot itt olvashatod magyarul

Ismerkedj okosan – mit tehetsz azért, hogy mások elsőre megkedveljenek

Társas lényként mindannyiunk számára igen fontos, hogy mit gondolnak rólunk embertársaink. A génjeinkben hordozzuk a vágyat, hogy befogadjanak, elismerjenek és szeressenek, vagy legalább kedveljenek minket. Természetesen ember- és helyzetfüggő, hogy mennyire fontos számunkra mindez, de az biztos, hogy többségünk szívesebben kelt pozitív benyomást másokban, mint negatívat. És ez nem mindenkinek megy könnyen. Coachként nem egyszer hallottam már a klienseimtől, hogy stresszforrásként és kudarcként élik meg a különféle a társas helyzeteket – különösen azokat, ahol új emberekkel kell, vagy legalábbis kéne megismerkedniük.

Bár az emberi interakciókról könyveket lehetne (és szokás is) írni, megpróbálom röviden összefoglalni, szerintem mi kell ahhoz, hogy szimpátiát keltsünk másokban, és közben még jól is érezzük magunkat.

 

  1. Hangulat

Fontos tudni, hogy mások nem arra reagálnak, amilyenek vagyunk – főleg, hogy a hozzánk igazán közel állókat leszámítva az embereknek fogalmuk sincs, hogy kik vagyunk valójában – hanem arra, ami épp a fejünkben van. Vagy még inkább arra, ahogy a fejünkben kavargó gondolatok eredményeképp érezzük magunkat.

Biztos te is megtapasztaltad már, hogy amikor jókedvűen indulsz el otthonról, akkor valahogy minden interakciód jól sikerül: elismerő pillantásokat kapsz, kedves a bolti eladó, és jól elbeszélgetsz egy olyan kollégáddal, akivel amúgy épp csak köszönni szoktatok egymásnak a folyosón. Ilyenkor egyszerűen annyi történik, hogy a belőled áradó jó hangulatra az emberek ösztönösen pozitívan reagálnak.

Sea Ocean Sand Beach Vacation Coast Chill Bare Concept
Számtalan módszer létezik arra, hogy pár perc alatt felturbózd a hangulatod, például táncolhatsz egyet a kedvenc számodra, vagy nézegethetsz vicces videókat, vagy meditálhatsz, vagy ehetsz csokit– csak te tudod, hogy téged mi dob fel. Akármi is az, csináld! Ha tudatosan odafigyelsz arra, hogy jókedvű legyél, mielőtt emberek közé mész, biztos lehetsz benne, hogy szívesen fognak veled beszélgetni.

 

2. Testbeszéd

A témába vágó kutatások szerint az, amit egy beszélgetés során kimondunk mindössze hét százaléka annak, amit valóban közlünk a másikkal: a másokban keltett benyomás maradék 93 százaléka nagyobb részben a testbeszédünkön, kisebb részben a hanghordozásunkon alapszik. Azt, hogy valakit szimpatikusnak vagy ellenszenvesnek találunk, lényegében öntudatlanul, pár másodperc alatt döntjük el.

Számos könyv foglalkozik a nonverbális gesztusokkal (az én személyes kedvencem Allan Pease Testbeszéd című könyve), amikben részletesen leírják, hogy a különféle testtartások és arckifejezések hogyan hatnak másokra. Általánosságban elmondható, hogy hasznos, ha kihúzod magad; ha mások szemébe nézel, amikor beszélgettek; ha mosolyogsz (de ha nem megy természetesen, akkor inkább ne erőltesd); és ha kerüld az olyan bezárkózó, távolságtartó testtartásokat, mint az összefont kar és a keresztbe tett láb (kivéve, ha miniszoknyában ülsz egy bárpultnál).

 

  1. Figyelem

Az egyik legjobb dolog, amit egy másik embernek adhatsz az, ha őszinte érdeklődéssel fordulsz felé. Mindenki szereti, ha rá figyelnek, ha azt érezheti, hogy ő és a mondanivalója mások számára érdekes és izgalmas. Épp ezért a legjobb stratégia társas helyzetekben kérdezni, és figyelemmel hallgatni.

Azért persze ne menj át vallató tisztbe: ha azt érzékeled, hogy a beszélgetőpartnered nem akar valamiről beszélni, akkor semmiképp se erőltesd a dolgot.

23787059822_298c1b88c1_o

Egy beszélgetésben, főleg ha mélyebb témák felé kalandoztok nagyon fontos a kölcsönösség: ha rólad kérdeznek, válaszolj, de ne kezdj bele hosszú, és mások számára talán teljesen érdektelen sztorikba magadról. Önmagad fényezését pedig mindenképp kerüld, akkor is, ha van miért büszkének lenned magadra. Engedd, hogy mások fokozatosan ismerjék meg a jó tulajdonságaidat és az érdemeidet, és maguktól jöjjenek rá, hogy milyen nagyszerű ember vagy. Amihez nyilván több találkozásra van szükség, mely találkozások jó eséllyel akkor fognak megvalósulni, ha szimpatikus vagy számukra az első alkalommal.

 

  1. Tudd, hogy mások is bizonytalanok

Mindannyian hajlamosak vagyunk nagyító alatt vizsgálni magunkat, főleg a hibáinkat. Minden egyes ember szokott bizonytalan lenni a megjelenését, a megszólalásait, a másokban keltett benyomását illetően. Azok is, akik látszólag dagadnak az önbizalomtól.

Mikor legközelebb emberek közé mész, és megszólal a kis hang a fejedben, hogy „biztos hülyének néz”, vagy „mennyivel jobb munkája van, mint nekem, és ezt ő is tudja”, vagy „nem ezt a pólót kellett volna felvennem” akkor tudd, hogy az, aki veled szemben áll jó eséllyel valami nagyon hasonló belső párbeszédet folytat, és épp magát ekézi egy olyan dolog miatt, ami neked fel sem tűnt.

Mindannyian emberek vagyunk rengeteg hibával, de hidd el, másokat sokkal jobban izgatnak a saját tökéletlenségeik, mint a tieid. Társas helyzetekben próbáld elengedni magad, és nem arra fókuszálni, hogy mi lehet mások fejében rólad, hanem inkább légy jelen, és élvezd a beszélgetést.

 

5. Lépj tovább

Vannak, akikkel egyszerűen nem vagyunk egy hullámhosszon. Ha ilyen emberbe botlasz, tudd, hogy nem a te hibád (és vélhetően nem is a beszélgetőtársadé) hogy nehezen találtok közös témát.  Fogadd el, hogy ez van, és lépj tovább. Ha úgy érzékeled, hogy hiányzik a kölcsönös szimpátia, illetve untatjátok egymást, a lehető legudvariasabban zárd le a beszélgetést, és  keress más beszélgetőpartnert. Szerencsére több mint elegendő ember él ahhoz a földön, hogy találjunk olyanokat, akikkel úgy tudunk beszélgetni három órán át, hogy az alig tíz percnek tűnik.

picnic-1208229_1920

 Sok sikert és jó szórakozást az ismerkedéshez!

 Read this post in English here

 

Legyél (újra) kreatív – 2. rész

“Aki még sosem követett el hibát, még sosem próbált semmi új dolgot.”

Albert Einstein

(Read this post in English here

Széles körben elterjedt nézet, hogy kreatívnak születni kell, és azok, akik nem születtek annak, jobb, ha beletörődnek, hogy az ő életüknek sosem lesz része az ötletesség, a játékosság, és a spontaneitás. Ez azonban egy tévhit – mint azt az előző bejegyzésben is írtam, mindannyian végtelenül kreatívnak születünk. A kérdés csak az, hogy miközben felnövünk, meg tudjuk-e őrizni a kreativitásunkat – ami nem egyszerű dolog, a legtöbbünknek nem sikerül – vagy ha el is vesztettük, hogyan szerezhetjük vissza.

Ahhoz, hogy életre hívjuk a bennünk élő, de évek, vagy évtizedek óta elnyomott intuíciót, alkotási kedvet és könnyedséget, meg kell engednünk a gyerek-énüknek, hogy előjöhessen és szabadon alkothasson. Hogy megkönnyítsük ezt a folyamatot, érdemes pár dolgot eltanulni azoktól, akik számára a kreativitás a világ legtermészetesebb dolga: a gyerekektől.

Mik azok a dolgok, amiket elleshetünk tőlük?

aroni-738302_1280

1. Rugalmasság

A gyerekeknek nincs olyan merev képük a világról, mint nekünk, felnőtteknek. Nem gondolják azt, hogy minden egyes problémát csakis a korábbi tapasztalataik alapján lehet megoldani, és ha a már ismert megoldási mód(ok) nem működnek, akkor jobb feladni. Ha nem tudnak egy feladatot megoldani elsőre, akkor próbálkoznak valami teljesen mással. Ha úgy sem megy, akkor bevetnek egy újabb dolgot. A lényeg, hogy képesek elszakadni a sablonos gondolkodástól, és újszerű ötletek tucatjaival előállni.

Ezzel szemben mi, felnőttek, hajlamosak vagyunk beragadni a már ismert megoldási sémáinkba. A saját élethelyzeteinket és nehézségeinket annyira jól ismerjük, hogy sokszor egyáltalán nem tudjuk őket tisztán, a maguk valójában látni.

Ha valamilyen problémával találod magad szemben, érdemes egy kicsit hátrébb lépni, és megpróbálni külső szemlélőként ránézni a helyzetre – mintha egy marslakó lennél, aki most találkozik először a földlakók egzotikus életével és problémáival – hogy teljesen új és eredeti megoldások is eszedbe juthassanak.

2. Egyszerre csak egy dologgal foglalkoznak

A gyerekek mindig száz százalékosan részt vesznek abban, amit csinálnak. És hány dolgot csinálnak egyszerre? Mindig csak egyet. Azt viszont teljes erőbedobással, teljes figyelmüket, minden energiájukat annak az egy dolognak szentelve.

A multi-tasking a lehető legrosszabb dolog, amit az ember tehet, ha produktív akar lenni, mert miközben félig erre, félig arra figyel, valójában semmire sem figyel oda. Amikor egyszerre több dolgot csinálsz, valójában nem merülsz el egyik tevékenységben sem, így egyrészt élvezni sem tudod őket, másrészt a végeredményük is minimum kétséges lesz.

Mikor legközelebb belevágsz egy kreatív projektbe, fordítsd minden figyelmedet a feladatra. Ha egyszerre csak egy dologgal foglalkozol, egyrészt sokkal jobbak lesznek az eredményeid, másrészt meg fogod tapasztalni a semmihez sem hasonlítható Flow-élményt.

crayons-coloring-book-coloring-book-159579

3. Nem ítélkeznek

A gyerekek gátlásoktól és félelmektől mentesen képesek gondolkodni és alkotni. Nem kérdőjelezik meg magukat úton-útfélen. Nem hasonlítgatják össze magukat másokkal. Fel sem merül bennük, hogy a kép, amit rajzolnak, vagy a LEGO-vár, amit építenek nem lesz elég jó. Tudják, hogy akármin is dolgoznak, a végeredmény fantasztikus lesz.

A perfekcionizmus a kreativitás első számú gyilkosa. Természetesen nem baj, ha szeretnél minél jobb munkát végezni, de amikor dolgozol valamin, akkor ne a végeredményre, és főleg ne az azzal kapcsolatos félelmeidre, hanem magára a tevékenységre fókuszálj.

Tanuld meg kikapcsolni a fejedben a kis hangot, ami azt mondogatja, hogy nem vagy elég jó. Támogasd és bátorítsd magad ahelyett, hogy önmagad legkíméletlenebb kritikusa lennél. Engedd meg magadnak, hogy szabadon, önfeledten alkothass.

4. Mernek hibázni

Ez erősen kapcsolódik az előző ponthoz. A gyerekek tudják kezelni, ha valami nem sikerül nekik első vagy második nekifutásra. Nem is tehetnek másképp. Mi lenne, ha úgy lennének vele, hogy „hát, próbálkoztam ezzel a járás dologgal, de igen nehéznek tűnik, és nagyon égő, hogy elestem, inkább mászok hátralévő életemben, az tök jól megy” és a következő 70-80 évet, négykézláb töltenék? Would be sort of unreasonable, wouldn’t it?

Ha belevágsz valamibe, légy magaddal megengedő és kíméletes. Tudd, hogy egyre jobban és jobban fog menni, ha adsz elég időt magadnak ahhoz, hogy egyre jobban és jobban menjen.

5. Van idejük

Hagyj időt a kreativitásra. Számos művész és tudós arról számol be, hogy a kreatív ötletek többnyire a semmittevés pillanataiban találják meg őket. Ha belevágsz egy kreatív projektbe, iktass be a munkába hosszú, akár több napos szüneteket. Egy nem tudatos szintem az agyad ilyenkor is dolgozik a problémán, és amikor megoldotta azt, hirtelen bevillan a megoldás: ez a „Heuréka” pillanata.

pexels-photo-28421

6. A mostban élnek

A gyerekek nem rágódnak a múlton, és nem nyomasztja őket a jövő. Mindig, minden pillanatban jelen vannak, és arra törekszenek, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki abból a pillanatból. Ezt az állapotot felnőttként persze nem olyan egyszerű elérni, hisz’ önállóan kell megoldani az egész pénzkeresés és életben maradás kérdést.

Mégis, ha naponta akár csak pár percre elengeded a mindennapi gondokat, és megengeded magadnak, hogy jelen legyél, hogy nevess és játssz, sokkal több humorral és könnyedséggel fogod tudni kezelni a kihívást jelentő helyzeteket, és találsz majd rájuk újszerű, kreatív megoldást.

Getting back to Creativity – Part 2

‘A person who never made a mistake never tried anything new.’

Albert Einstein

(Read this post in Hungarian here/Ezt a posztot itt olvashatod magyarul.)

 

It’s widely believed that one must be born creative to be creative and those who were not born that way should make their peace with not having ingenuity, playfulness and spontaneity in their life. However, it isn’t true — as I’ve written in my previous post, all of us were born to be incredibly creative. The question is whether we can preserve our creativity while we grow up – what is pretty difficult to do, most of us can’t – and if we have lost it how can we get it back.

In order to bring to life our intuition, lightness and longing to create – things that we have suppressed for years or for decades – we need to let our child-self arise and create freely. To make this process easier we will learn a few things from the most creative creatures on earth: children.
What are the things we will pick up from them?

aroni-738302_1280

1. Flexibility

Children’s notion of the world is not as solid as adult’s. They don’t think that every problem can only be solved according to their previous experiences and that if the methods they know don’t work, it’s better to give up. If a child can’t solve a problem in one way they will try something utterly different. If that doesn’t work either, they try something else. The bottom line is that they can think outside the box and come up with dozens of new ideas.

Meanwhile, we grown-ups tend to get stuck in our fixed problem-solving patterns. We know our life-situations and difficulties so well that pretty often we can’t see them clearly at all.

If you face a difficulty try to step back and look at the situation from an outsider’s point of view – like you were an alien who just met the exotic life and problems of humans – to find new, original solutions to the problem.

2. They do one thing at a time

Children are always 100% involved in what they are doing. And how many things do they do at a time? Only one. But they do that one at full stretch, pouring all their attention and energy to it.

Multi-tasking is the worst thing that one can do if they want to be productive: while they give half of their attention to this and half of their attention to that they don’t pay any real attention to anything. When you do more than one thing at a time you don’t really get involved in either of the tasks you are dealing with, thus you can’t enjoy them. Not to mention that the quality of your work will be at the very least questionable.

Next time you engage in a creative activity give your full, undivided attention to it. Doing one thing at a time will boost your productivity and you will experience the amazing feeling of be in the Flow.

crayons-coloring-book-coloring-book-159579

3. They don’t judge

Children think and create without having doubts and fears. They don’t question themselves. They don’t compare themselves to others. It doesn’t even occur to them that the drawing or the LEGO castle they are working on won’t be good enough. They know that whatever they are working on, the outcome will be awesome.

Perfectionism is the number one killer of creativity. I don’t say it’s wrong that you want to do a good job. Of course you want to. You should want to. What I’m saying is that when you work on something, don’t focus on the outcome and, in particular, do not focus on your fears regarding the outcome but on the activity itself. Learn to switch off your self-criticism that constantly tells you that you are not good enough.

Become your own supporter, instead of your own worst enemy. Let yourself create freely and joyfully.

4. They are OK with making mistakes

This relates greatly to the previous point. Children can handle their failures. They must. What if toddlers told themselves: ‘well, I’ve tried this walking thing a couple of times but it seems really hard and it’s so embarrassing that I fell a couple of times, so I’m just going to stick to crawling” and then they would spend the next 70—80 years of their lives on all fours? Would be sort of unreasonable, wouldn’t it?

If you start to do something new, be apologetic and gentle towards yourself. Know that you will get better and better in this activity if you give yourself enough time and credit to get better in it.

5. They have time

Give some time to creativity. According to many artists and scientist some of their best ideas arose when they were not working. If you start a creative project have long (maybe even several days long) breaks every now and then.

Throughout these intermissions, on an unconscious level your mind will still be working on the issue and then, out of the blue it will come up with a great idea or solution shouting ‘Eureka’.

pexels-photo-28421

6. They live in the now

Children don’t dwell on the past and are not anxious about the future. They are always in the here and now and intuitively try to make the best out of every moment.

This state of mind is a bit tricky to achieve for adults as we need to pay the bills and take care of ourselves on our own.

Yet, if you let your daily worries and tasks go for a few minutes every day and let yourself to be in the moment to play and laugh, you will be able to deal with challenging situations more light-heartedly and will find a creative, unique solution to them.

 

 

 

 

Legyél (újra) kreatív

“Minden gyerek művésznek születik. A probléma művésznek maradni, miközben felnövünk.”
Pablo Picasso

(Read this post in English here./Ezt a posztot itt olvashatod angolul.)

Akár hiszed, akár nem, mindannyian kreatívnak születtünk; te is, én is, a szomszédaid, de még a főnököd is. A gyerekek a legötletesebb, legintuitívabb lények a földön, akik számára a képzelőerejük használata éppoly természetes, mint a levegővétel. Így lesz az íróasztalból lebegő erőd, a seprűből lézerkard, a család macskájából meg kardfogú tigris, ami pillanatok alatt képes átalakulni robotsárkánnyá.

Ha így indulunk az életben, felmerül a kérdés, hogy mikor és hol kopik ki az életünkből a kreativitás? Miért van az, hogy a felnőttek túlnyomó többsége unalmasnak és szürkének találja a mindennapjait? Hová lesz a lelkesedés, a spontaneitás, az alkotás öröme?

Igen, valahol az iskola megkezdése és az érettségi között válik  mindez köddé. Kisiskolásként gyorsan megtanuljuk, hogy minden, a tanár által feltett kérdésre csakis egy jó válasz adható, hogy az önálló gondolkodást relatíve ritkán díjazzák, hogy ha nem akarjuk, hogy butának bélyegezzenek minket, jobb, ha nem teszünk fel kérdéseket, és hogy az iskola szigorú szabályokra épülő, monoton világából egyenes út vezet az ugyanilyen, vagy még ilyenebb munka világába.

Mindez szerencsére nem jelenti azt, hogy egy életre búcsút kéne mondanuk a kreativitásnak. A kisgyerek, aki valaha voltunk most is bennünk él – kiben mélyen eltemetve, kiben kicsivel a felszín alatt – és alig várja, hogy újra előjöhessen, játszhasson, nevethessen és alkothasson.

catwig

Az én gyerek-énem imád rajzolni és festeni. Mindig is imádott. Mégis, volt hat év az életemben, amikor nem voltam hajlandó ceruzát vagy ecsetet a kezembe venni.

A rajzolás megutálása közvetlenül azután kezdődött, hogy az általános iskola negyedik osztályában új rajztanárt kaptunk. János bácsi úgy gondolta, hogy leszámol az értelmetlen pacsmagolással, amit addig műveltünk, és miniatűr Leonardo da Vinciket farag az egész negyedik A-ból. Először is kikötötte, hogy nem festhetünk, és nem használhatunk színes ceruzát, csakis grafitot. Aztán azt is megmondta, hogy mit kell rajzolnunk: kockát. Csakis és kizárólag kockát. Akinek már jól megy a kocka, az rajzolhat hengert – mondta János bácsi, vélhetően azzal a céllal, hogy felvidítsa az elkobzott vízfestékek felé szomorúan pislogó osztályt. János bácsi nem igazán értett a negyedikesek nyelvén.

Szófogadó gyerek lévén gyorsan rajzoltam egy kockát úgy, ahogy János bácsi mutatta. Majd miután ezzel elkészültem, elkezdtem kis manókat meg állatokat rajzolni az igen csálé kockám elé, alá és fölé. János bácsi nagyon mérges lett, amikor meglátta. Elvette a papírt, felmutatta az osztály előtt, részletesen kielemezte, hogy mik a kockám hibái, majd visszatette elém a lapot azzal, hogy radírozzam le róla a „bolondériáimat” és kezdjem előröl a kockát.

Ekkor lázadtam fel életemben először. Nem voltam hajlandó rajzolni. Sem ezen az órán, sem az utána következőn, sem később. Úgy éreztem, elvettek tőlem valamit, amit nagyon szerettem. Mintha kifosztottak volna. (Fogalmam sincs, hogy nem buktam meg abban az évben rajzból. Halványan dereng, hogy szóbeli vizsgát tettem művészettörténetből.)

Tizenöt éves koromig nem rajzoltam újra. Nem kísértett János bácsi és a kocka szelleme, nem kaptam sírógörcsöt egy doboz tempera láttán, egyszerűen csak teljesen közömbös voltam a téma iránt. Eszembe se jutott.

three-friends

Aztán egyszer, egy mérhetetlenül hosszú telefonbeszélgetés közben elkalandoztam, és önkéntelenül elkezdtem firkálgatni. Jól esett. Annyira jól, hogy miután letettem a telefont, leültem az íróasztalomhoz rajzolni. Nem volt tétje a dolognak, tudtam, hogy senki se látja, amit csinálok, és nem is fogom megmutatni senkinek. Ez kifejezetten felszabadító érzés volt.

Másnap előkotortam az évek óta egy fiók alján száradó festékeimet. Nem voltak jó állapotban, de így is fantasztikus érzés volt újra zöld macskákat és repülő elefántokat festeni. Mintha megtaláltam volna magamban valamit, amit teljesen elveszettnek hittem.

Nem sokkal később rám tört, hogy jó lenne többet tudni a festészetről. Továbbra sem volt vele semmi célom, csak szerettem volna új technikákat tanulni és ügyesebben használni azokat, amiket már ismertem. Beiratkoztam egy szabad festészet tanfolyamra, ahol a tanárunk mindenkinek olyan technikákat tanított, amik az illetőt érdekelték, és a szabad kísérletezés teljesen megengedett volt. Ebben a közegben nem kellett tökéleteset alkotni, abszolút szabad volt hibázni, majd újra próbálkozni. Imádtam.

Hogy mit tanultam ebből? Több dolgot is.

Egyrészt azt, hogy nem kell tökéletesen csinálni valamit ahhoz, hogy örömöt okozzon. A tökéletességre való görcsös törekvés, és az ebből fakadó félelem megöli a kreativitást.

Másrészt azt, hogy hibázni OK. A hiba nem bukás, hanem fejlődési lehetőség. Ha nem tudok valamit jól megfesteni elsőre, az nem azt jelenti, hogy soha nem is fogom tudni úgy megfesteni, ahogy szeretném. Azt jelenti, próbálkozom, ami már önmagában szuper, és hogy neki kell futnom újra és újra.

dogwalker

Harmadrészt azt, hogy a belülről jövő motiváció százszor erősebb, mint a kívülről ránk erőltetett. Ha az ember élvez egy tevékenységet, akkor előbb-utóbb eljut arra a pontra, hogy szeretne ügyesebb lenni az adott dologban, kedve támad tanulni róla, és esetleg ahhoz is, hogy  megossza másokkal az eredményeit.

Így voltam, azaz vagyok én is a festéssel. Bár távolról sem vagyok jó festő, már volt pár kiállításom, sőt, legnagyobb meglepetésemre néhány képet is eladtam.

Szabályos kockát a mai napig nem tudok rajzolni.

(A következő posztban arról fogok írni, hogy milyen technikákkal lehet tudatosan fejleszteni a kreativitásunkat.)

 

Getting back to creativity

All children are artists. The problem is how to remain an artist once he grows up.’   
Pablo Picasso

(Read this post in Hungarian here./Ezt a posztot itt olvashatod magyarul.)

Believe it or not, we are all born creative. You, me, your neighbours, even your boss was born that way. Children are the most imaginative and intuitive creatures on earth: using their fantasy is just as natural for them as breathing. That’s how a desk becomes a floating fortress, a broom a laser sword, and the family-cat a saber-toothed tiger that can easily turn into a robot-dragon.

If this is how we all start off the question arises: where and when does creativity fade from our lives? Why do most people find their daily life dull and colourless? What happens to enthusiasm, spontaneity and the joy of creating things?

Yes, all these things vanish for most of us somewhere between our first day at school and graduation. In this system we learn quite fast that there is only one good answer to every question the teacher puts, that thinking independently is frowned upon, that if you don’t want to look stupid, you’d better not ask questions. It is from this monotonous, highly regulated world of school that, sooner or later, you will get into the realm of work that runs under basically the same rules.

Luckily it doesn’t mean that we can’t get creativity back into our lives if we want to. The little kid who we once were is still there — for some people just hiding under the surface, in others deeply buried under piles of ’serious grown-up stuff’ — who can’t wait to get invited back into our lives. When he or she is back we will be able to play, laugh and start to create again.

catwig

My child-self loves to draw and paint. Always did. Yet, there were six years in my life when I refused to do any of those things. This aversion towards fine arts started in the fourth grade of elementary school. We got a new arts teacher — let’s call him Mr John — who was determined to put a stop to fooling around with watercolors and turn the whole class into miniature Leonardo da Vincis. He told us in our very first class with him that we were not allowed to use paint or coloured pencils anymore, only lead. Then Mr John told us the only thing we were allowed to draw: cubes. To cheer up those kids who were looking longingly in the direction of the confiscated watercolors, he said that those who drew the cubes well enough would be allowed to draw cylinders. Mr John really didn’t know how to cheer up nine-year-olds.

Being a dutiful kid I quickly drew a cube the same way Mr John had shown us. When I was done with that I started to draw little animals and elves around my not-so-perfect-looking cube. Mr John was furious when he saw what I was doing. He grabbed my paper, showed it up in front of the whole class and counted all the flaws of my cube. Then he put the paper back onto my desk and told me to erase all the ’silliness’ and draw a proper cube.

This was when I rebelled for the very first time in my life. I refused to draw. Not in this class or the next one or at any time later. I felt like something was taken from me that I loved dearly. I felt I had been robbed. (I have no idea how I passed art class that year. I have some vague memory of taking an oral exam in art history.)

I did not draw again ’till I was about fifteen. It’s not like I felt bad about drawing or had nightmares with Mr John and cubes chasing me. I didn’t even think about drawing. It simply wasn’t part of my life anymore.

three-friends

Then one day I was sitting in our kitchen and had one of those looong phone calls that only teenage girls are capable of, and without realizing what I was doing I picked up a pen from the table and started to draw on a piece of paper that happened to be lying there. It felt good, so when my friend and I finally hung up the phone I didn’t stop drawing. There was nothing at stake, no one was watching and I knew that I wouldn’t show my drawing to anyone. Not fearing the judgment of others the joy of creativity immediately came back into my life.

Next day I took my watercolors from the bottom of the drawer where I had kept them for six years. They were not in a good shape but I still had a lot of fun painting green cats and flying elephants. It was like I had found something in myself that seemed to be gone for good.

Not much later I felt like I should learn more about painting. I still had no fully articulated ambition regarding arts, I just wanted to learn some new techniques and get better at those I already knew. I enrolled in a casual painting course where everybody was allowed to draw or paint whatever they wanted (or could). Our teacher taught us things we actually asked for and experimenting with different techniques was encouraged. We were not pushed to create perfect pictures, it was absolutely okay to make mistakes and then try again if we felt like it. I absolutely adored it.

What have I learned from all this? Several things.

Firstly, that you don’t need to do something perfectly to enjoy it. Perfectionism and the fear that comes with it kills creativity.

Secondly, that it is okay to make mistakes. Mistakes are not failures but the means to improve. We can learn from them. If I can’t paint something the way I wanted to, it does not mean I can never paint it that way. It means that I’m trying — which is a great thing in itself — and that I need to try again and again until I’m finally happy with the outcome.

dogwalker

Thirdly, that intrinsic motivation is much, much stronger than the one forced on us by the expectations of others. If you enjoy doing something, sooner or later you will want to get better in it, will want to learn more about it, and maybe will even feel like you want to share your experiences and results with others.

Even though I’m not a good painter I’ve had a few exhibitions. Moreover, to my astonishment, I’ve sold some paintings.

Yet, I still cannot draw a regular cube.

(In the upcoming post I’m going to share some techniques that can help add more creativity to our lives.)

 

 

Boost your self-confidence in 10 minutes

(Read this post in Hungarian here / Ezt a posztot itt olvashatod magyarul.)  

Are you afraid to leave your comfort zone and start something new because ‘you know that you can’t do it’? Do you sometimes hate to look in the mirror? Do you automatically blame yourself whenever something goes wrong, or not exactly as planned? It might not cheer you up but you are not alone — everybody feels worthless, stupid and little every now and then.

In this poisonous state of mind we tend to be pretty harsh on ourselves, as severe as we would never be to anyone else. We call ourselves mean, terrible names, and scold ourselves for not being perfect.

Would you ever say to anyone ‘You’re ugly’ or ‘You’re stupid’ or ‘No one loves you’ or ‘You can’t do anything right’? Now think, have you ever said any of these things about yourself?

How many times? A hundred? A thousand? More?

When I first began reading about this I started to listen to the way I talk to myself. To make it more research-like I put down all the positive and negative things I said to myself about my skills, abilities and actions in a notebook. I was doing it for a week. It was a totally average week, no catastrophe happened, I wasn’t fired, no one broke up with me, I didn’t accidentally burn down a wedding in ‘Meet-the-parents’ style.  I was doing just fine. Yet, I gave myself negative feedback 53 times. Positive three times — one of which was for starting the research.

I figured there must be something wrong with me (negative feedback no. 54) and asked my friends to monitor their internal dialogue for a couple of days, the same way I did. Their results were quite similar to mine: very few or no positive and many, many negative examples of self-talk. It made me realize that we tend to be real assholes to ourselves. No wonder our poor self-confidence hits bottom sooner or later.

love-heart-hand-romantic-medium

Although serious self-esteem problems can only be solved by consciously working on our self-knowledge, most likely with the assistance of a professional, there are some tricks to boost our self-confidence on our own. Here follows one of them. It only requires a piece of paper, a pen and about ten minutes.

Are you ready? OK, let’s start.

Write ten things about yourself that you are proud of. They can be anything: your wit, your hair, your taste for fashion, your sense of humor, the fact that you are a great cook or that last week you gave another killer presentation.

Done?

Ok. Now write ten more things you like about yourself. If it seems hard (for most of us it does at first), think what your closest friends would say about you. What are the characteristics and actions they love you for? Are you an understanding friend? Trustworthy? Always ready to party? Able to open a bottle of beer with your teeth? I’m sure there are at least ten reasons your friends like to hang out with  you.

Done? Great. You are almost there.

And now, write ten things that make you different from others, that make you who you really are. These are your Unicorn characteristics by the way. These qualities aren’t necessarily useful: they can be totally superfluous little things like humming Singing in the rain whenever you get soaked, or to love wearing terribly ugly patterned socks (yes, both these are mine).

pexels-photo-65121-medium

Ok, are you done? If the answer is yes, it means you have a piece of paper full of items

  • that you love yourself for
  • that others admire in you
  • and that make you who you really are.

Not bad, is it?

Please have a look at this piece of paper every now and then. It would be even better if you could put it up somewhere where you can see it on a daily basis. It can be a great reminder that you are a fantastic, unique, lovable person full of potential.