Ismerkedj okosan – mit tehetsz azért, hogy mások elsőre megkedveljenek

Társas lényként mindannyiunk számára igen fontos, hogy mit gondolnak rólunk embertársaink. A génjeinkben hordozzuk a vágyat, hogy befogadjanak, elismerjenek és szeressenek, vagy legalább kedveljenek minket. Természetesen ember- és helyzetfüggő, hogy mennyire fontos számunkra mindez, de az biztos, hogy többségünk szívesebben kelt pozitív benyomást másokban, mint negatívat. És ez nem mindenkinek megy könnyen. Coachként nem egyszer hallottam már a klienseimtől, hogy stresszforrásként és kudarcként élik meg a különféle a társas helyzeteket – különösen azokat, ahol új emberekkel kell, vagy legalábbis kéne megismerkedniük.

Bár az emberi interakciókról könyveket lehetne (és szokás is) írni, megpróbálom röviden összefoglalni, szerintem mi kell ahhoz, hogy szimpátiát keltsünk másokban, és közben még jól is érezzük magunkat.

 

  1. Hangulat

Fontos tudni, hogy mások nem arra reagálnak, amilyenek vagyunk – főleg, hogy a hozzánk igazán közel állókat leszámítva az embereknek fogalmuk sincs, hogy kik vagyunk valójában – hanem arra, ami épp a fejünkben van. Vagy még inkább arra, ahogy a fejünkben kavargó gondolatok eredményeképp érezzük magunkat.

Biztos te is megtapasztaltad már, hogy amikor jókedvűen indulsz el otthonról, akkor valahogy minden interakciód jól sikerül: elismerő pillantásokat kapsz, kedves a bolti eladó, és jól elbeszélgetsz egy olyan kollégáddal, akivel amúgy épp csak köszönni szoktatok egymásnak a folyosón. Ilyenkor egyszerűen annyi történik, hogy a belőled áradó jó hangulatra az emberek ösztönösen pozitívan reagálnak.

Sea Ocean Sand Beach Vacation Coast Chill Bare Concept
Számtalan módszer létezik arra, hogy pár perc alatt felturbózd a hangulatod, például táncolhatsz egyet a kedvenc számodra, vagy nézegethetsz vicces videókat, vagy meditálhatsz, vagy ehetsz csokit– csak te tudod, hogy téged mi dob fel. Akármi is az, csináld! Ha tudatosan odafigyelsz arra, hogy jókedvű legyél, mielőtt emberek közé mész, biztos lehetsz benne, hogy szívesen fognak veled beszélgetni.

 

2. Testbeszéd

A témába vágó kutatások szerint az, amit egy beszélgetés során kimondunk mindössze hét százaléka annak, amit valóban közlünk a másikkal: a másokban keltett benyomás maradék 93 százaléka nagyobb részben a testbeszédünkön, kisebb részben a hanghordozásunkon alapszik. Azt, hogy valakit szimpatikusnak vagy ellenszenvesnek találunk, lényegében öntudatlanul, pár másodperc alatt döntjük el.

Számos könyv foglalkozik a nonverbális gesztusokkal (az én személyes kedvencem Allan Pease Testbeszéd című könyve), amikben részletesen leírják, hogy a különféle testtartások és arckifejezések hogyan hatnak másokra. Általánosságban elmondható, hogy hasznos, ha kihúzod magad; ha mások szemébe nézel, amikor beszélgettek; ha mosolyogsz (de ha nem megy természetesen, akkor inkább ne erőltesd); és ha kerüld az olyan bezárkózó, távolságtartó testtartásokat, mint az összefont kar és a keresztbe tett láb (kivéve, ha miniszoknyában ülsz egy bárpultnál).

 

  1. Figyelem

Az egyik legjobb dolog, amit egy másik embernek adhatsz az, ha őszinte érdeklődéssel fordulsz felé. Mindenki szereti, ha rá figyelnek, ha azt érezheti, hogy ő és a mondanivalója mások számára érdekes és izgalmas. Épp ezért a legjobb stratégia társas helyzetekben kérdezni, és figyelemmel hallgatni.

Azért persze ne menj át vallató tisztbe: ha azt érzékeled, hogy a beszélgetőpartnered nem akar valamiről beszélni, akkor semmiképp se erőltesd a dolgot.

23787059822_298c1b88c1_o

Egy beszélgetésben, főleg ha mélyebb témák felé kalandoztok nagyon fontos a kölcsönösség: ha rólad kérdeznek, válaszolj, de ne kezdj bele hosszú, és mások számára talán teljesen érdektelen sztorikba magadról. Önmagad fényezését pedig mindenképp kerüld, akkor is, ha van miért büszkének lenned magadra. Engedd, hogy mások fokozatosan ismerjék meg a jó tulajdonságaidat és az érdemeidet, és maguktól jöjjenek rá, hogy milyen nagyszerű ember vagy. Amihez nyilván több találkozásra van szükség, mely találkozások jó eséllyel akkor fognak megvalósulni, ha szimpatikus vagy számukra az első alkalommal.

 

  1. Tudd, hogy mások is bizonytalanok

Mindannyian hajlamosak vagyunk nagyító alatt vizsgálni magunkat, főleg a hibáinkat. Minden egyes ember szokott bizonytalan lenni a megjelenését, a megszólalásait, a másokban keltett benyomását illetően. Azok is, akik látszólag dagadnak az önbizalomtól.

Mikor legközelebb emberek közé mész, és megszólal a kis hang a fejedben, hogy „biztos hülyének néz”, vagy „mennyivel jobb munkája van, mint nekem, és ezt ő is tudja”, vagy „nem ezt a pólót kellett volna felvennem” akkor tudd, hogy az, aki veled szemben áll jó eséllyel valami nagyon hasonló belső párbeszédet folytat, és épp magát ekézi egy olyan dolog miatt, ami neked fel sem tűnt.

Mindannyian emberek vagyunk rengeteg hibával, de hidd el, másokat sokkal jobban izgatnak a saját tökéletlenségeik, mint a tieid. Társas helyzetekben próbáld elengedni magad, és nem arra fókuszálni, hogy mi lehet mások fejében rólad, hanem inkább légy jelen, és élvezd a beszélgetést.

 

5. Lépj tovább

Vannak, akikkel egyszerűen nem vagyunk egy hullámhosszon. Ha ilyen emberbe botlasz, tudd, hogy nem a te hibád (és vélhetően nem is a beszélgetőtársadé) hogy nehezen találtok közös témát.  Fogadd el, hogy ez van, és lépj tovább. Ha úgy érzékeled, hogy hiányzik a kölcsönös szimpátia, illetve untatjátok egymást, a lehető legudvariasabban zárd le a beszélgetést, és  keress más beszélgetőpartnert. Szerencsére több mint elegendő ember él ahhoz a földön, hogy találjunk olyanokat, akikkel úgy tudunk beszélgetni három órán át, hogy az alig tíz percnek tűnik.

picnic-1208229_1920

 Sok sikert és jó szórakozást az ismerkedéshez!

 Read this post in English here

 

Legyél (újra) kreatív – 2. rész

“Aki még sosem követett el hibát, még sosem próbált semmi új dolgot.”

Albert Einstein

(Read this post in English here

Széles körben elterjedt nézet, hogy kreatívnak születni kell, és azok, akik nem születtek annak, jobb, ha beletörődnek, hogy az ő életüknek sosem lesz része az ötletesség, a játékosság, és a spontaneitás. Ez azonban egy tévhit – mint azt az előző bejegyzésben is írtam, mindannyian végtelenül kreatívnak születünk. A kérdés csak az, hogy miközben felnövünk, meg tudjuk-e őrizni a kreativitásunkat – ami nem egyszerű dolog, a legtöbbünknek nem sikerül – vagy ha el is vesztettük, hogyan szerezhetjük vissza.

Ahhoz, hogy életre hívjuk a bennünk élő, de évek, vagy évtizedek óta elnyomott intuíciót, alkotási kedvet és könnyedséget, meg kell engednünk a gyerek-énüknek, hogy előjöhessen és szabadon alkothasson. Hogy megkönnyítsük ezt a folyamatot, érdemes pár dolgot eltanulni azoktól, akik számára a kreativitás a világ legtermészetesebb dolga: a gyerekektől.

Mik azok a dolgok, amiket elleshetünk tőlük?

aroni-738302_1280

1. Rugalmasság

A gyerekeknek nincs olyan merev képük a világról, mint nekünk, felnőtteknek. Nem gondolják azt, hogy minden egyes problémát csakis a korábbi tapasztalataik alapján lehet megoldani, és ha a már ismert megoldási mód(ok) nem működnek, akkor jobb feladni. Ha nem tudnak egy feladatot megoldani elsőre, akkor próbálkoznak valami teljesen mással. Ha úgy sem megy, akkor bevetnek egy újabb dolgot. A lényeg, hogy képesek elszakadni a sablonos gondolkodástól, és újszerű ötletek tucatjaival előállni.

Ezzel szemben mi, felnőttek, hajlamosak vagyunk beragadni a már ismert megoldási sémáinkba. A saját élethelyzeteinket és nehézségeinket annyira jól ismerjük, hogy sokszor egyáltalán nem tudjuk őket tisztán, a maguk valójában látni.

Ha valamilyen problémával találod magad szemben, érdemes egy kicsit hátrébb lépni, és megpróbálni külső szemlélőként ránézni a helyzetre – mintha egy marslakó lennél, aki most találkozik először a földlakók egzotikus életével és problémáival – hogy teljesen új és eredeti megoldások is eszedbe juthassanak.

2. Egyszerre csak egy dologgal foglalkoznak

A gyerekek mindig száz százalékosan részt vesznek abban, amit csinálnak. És hány dolgot csinálnak egyszerre? Mindig csak egyet. Azt viszont teljes erőbedobással, teljes figyelmüket, minden energiájukat annak az egy dolognak szentelve.

A multi-tasking a lehető legrosszabb dolog, amit az ember tehet, ha produktív akar lenni, mert miközben félig erre, félig arra figyel, valójában semmire sem figyel oda. Amikor egyszerre több dolgot csinálsz, valójában nem merülsz el egyik tevékenységben sem, így egyrészt élvezni sem tudod őket, másrészt a végeredményük is minimum kétséges lesz.

Mikor legközelebb belevágsz egy kreatív projektbe, fordítsd minden figyelmedet a feladatra. Ha egyszerre csak egy dologgal foglalkozol, egyrészt sokkal jobbak lesznek az eredményeid, másrészt meg fogod tapasztalni a semmihez sem hasonlítható Flow-élményt.

crayons-coloring-book-coloring-book-159579

3. Nem ítélkeznek

A gyerekek gátlásoktól és félelmektől mentesen képesek gondolkodni és alkotni. Nem kérdőjelezik meg magukat úton-útfélen. Nem hasonlítgatják össze magukat másokkal. Fel sem merül bennük, hogy a kép, amit rajzolnak, vagy a LEGO-vár, amit építenek nem lesz elég jó. Tudják, hogy akármin is dolgoznak, a végeredmény fantasztikus lesz.

A perfekcionizmus a kreativitás első számú gyilkosa. Természetesen nem baj, ha szeretnél minél jobb munkát végezni, de amikor dolgozol valamin, akkor ne a végeredményre, és főleg ne az azzal kapcsolatos félelmeidre, hanem magára a tevékenységre fókuszálj.

Tanuld meg kikapcsolni a fejedben a kis hangot, ami azt mondogatja, hogy nem vagy elég jó. Támogasd és bátorítsd magad ahelyett, hogy önmagad legkíméletlenebb kritikusa lennél. Engedd meg magadnak, hogy szabadon, önfeledten alkothass.

4. Mernek hibázni

Ez erősen kapcsolódik az előző ponthoz. A gyerekek tudják kezelni, ha valami nem sikerül nekik első vagy második nekifutásra. Nem is tehetnek másképp. Mi lenne, ha úgy lennének vele, hogy „hát, próbálkoztam ezzel a járás dologgal, de igen nehéznek tűnik, és nagyon égő, hogy elestem, inkább mászok hátralévő életemben, az tök jól megy” és a következő 70-80 évet, négykézláb töltenék? Would be sort of unreasonable, wouldn’t it?

Ha belevágsz valamibe, légy magaddal megengedő és kíméletes. Tudd, hogy egyre jobban és jobban fog menni, ha adsz elég időt magadnak ahhoz, hogy egyre jobban és jobban menjen.

5. Van idejük

Hagyj időt a kreativitásra. Számos művész és tudós arról számol be, hogy a kreatív ötletek többnyire a semmittevés pillanataiban találják meg őket. Ha belevágsz egy kreatív projektbe, iktass be a munkába hosszú, akár több napos szüneteket. Egy nem tudatos szintem az agyad ilyenkor is dolgozik a problémán, és amikor megoldotta azt, hirtelen bevillan a megoldás: ez a „Heuréka” pillanata.

pexels-photo-28421

6. A mostban élnek

A gyerekek nem rágódnak a múlton, és nem nyomasztja őket a jövő. Mindig, minden pillanatban jelen vannak, és arra törekszenek, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki abból a pillanatból. Ezt az állapotot felnőttként persze nem olyan egyszerű elérni, hisz’ önállóan kell megoldani az egész pénzkeresés és életben maradás kérdést.

Mégis, ha naponta akár csak pár percre elengeded a mindennapi gondokat, és megengeded magadnak, hogy jelen legyél, hogy nevess és játssz, sokkal több humorral és könnyedséggel fogod tudni kezelni a kihívást jelentő helyzeteket, és találsz majd rájuk újszerű, kreatív megoldást.

Legyél (újra) kreatív

“Minden gyerek művésznek születik. A probléma művésznek maradni, miközben felnövünk.”
Pablo Picasso

(Read this post in English here./Ezt a posztot itt olvashatod angolul.)

Akár hiszed, akár nem, mindannyian kreatívnak születtünk; te is, én is, a szomszédaid, de még a főnököd is. A gyerekek a legötletesebb, legintuitívabb lények a földön, akik számára a képzelőerejük használata éppoly természetes, mint a levegővétel. Így lesz az íróasztalból lebegő erőd, a seprűből lézerkard, a család macskájából meg kardfogú tigris, ami pillanatok alatt képes átalakulni robotsárkánnyá.

Ha így indulunk az életben, felmerül a kérdés, hogy mikor és hol kopik ki az életünkből a kreativitás? Miért van az, hogy a felnőttek túlnyomó többsége unalmasnak és szürkének találja a mindennapjait? Hová lesz a lelkesedés, a spontaneitás, az alkotás öröme?

Igen, valahol az iskola megkezdése és az érettségi között válik  mindez köddé. Kisiskolásként gyorsan megtanuljuk, hogy minden, a tanár által feltett kérdésre csakis egy jó válasz adható, hogy az önálló gondolkodást relatíve ritkán díjazzák, hogy ha nem akarjuk, hogy butának bélyegezzenek minket, jobb, ha nem teszünk fel kérdéseket, és hogy az iskola szigorú szabályokra épülő, monoton világából egyenes út vezet az ugyanilyen, vagy még ilyenebb munka világába.

Mindez szerencsére nem jelenti azt, hogy egy életre búcsút kéne mondanuk a kreativitásnak. A kisgyerek, aki valaha voltunk most is bennünk él – kiben mélyen eltemetve, kiben kicsivel a felszín alatt – és alig várja, hogy újra előjöhessen, játszhasson, nevethessen és alkothasson.

catwig

Az én gyerek-énem imád rajzolni és festeni. Mindig is imádott. Mégis, volt hat év az életemben, amikor nem voltam hajlandó ceruzát vagy ecsetet a kezembe venni.

A rajzolás megutálása közvetlenül azután kezdődött, hogy az általános iskola negyedik osztályában új rajztanárt kaptunk. János bácsi úgy gondolta, hogy leszámol az értelmetlen pacsmagolással, amit addig műveltünk, és miniatűr Leonardo da Vinciket farag az egész negyedik A-ból. Először is kikötötte, hogy nem festhetünk, és nem használhatunk színes ceruzát, csakis grafitot. Aztán azt is megmondta, hogy mit kell rajzolnunk: kockát. Csakis és kizárólag kockát. Akinek már jól megy a kocka, az rajzolhat hengert – mondta János bácsi, vélhetően azzal a céllal, hogy felvidítsa az elkobzott vízfestékek felé szomorúan pislogó osztályt. János bácsi nem igazán értett a negyedikesek nyelvén.

Szófogadó gyerek lévén gyorsan rajzoltam egy kockát úgy, ahogy János bácsi mutatta. Majd miután ezzel elkészültem, elkezdtem kis manókat meg állatokat rajzolni az igen csálé kockám elé, alá és fölé. János bácsi nagyon mérges lett, amikor meglátta. Elvette a papírt, felmutatta az osztály előtt, részletesen kielemezte, hogy mik a kockám hibái, majd visszatette elém a lapot azzal, hogy radírozzam le róla a „bolondériáimat” és kezdjem előröl a kockát.

Ekkor lázadtam fel életemben először. Nem voltam hajlandó rajzolni. Sem ezen az órán, sem az utána következőn, sem később. Úgy éreztem, elvettek tőlem valamit, amit nagyon szerettem. Mintha kifosztottak volna. (Fogalmam sincs, hogy nem buktam meg abban az évben rajzból. Halványan dereng, hogy szóbeli vizsgát tettem művészettörténetből.)

Tizenöt éves koromig nem rajzoltam újra. Nem kísértett János bácsi és a kocka szelleme, nem kaptam sírógörcsöt egy doboz tempera láttán, egyszerűen csak teljesen közömbös voltam a téma iránt. Eszembe se jutott.

three-friends

Aztán egyszer, egy mérhetetlenül hosszú telefonbeszélgetés közben elkalandoztam, és önkéntelenül elkezdtem firkálgatni. Jól esett. Annyira jól, hogy miután letettem a telefont, leültem az íróasztalomhoz rajzolni. Nem volt tétje a dolognak, tudtam, hogy senki se látja, amit csinálok, és nem is fogom megmutatni senkinek. Ez kifejezetten felszabadító érzés volt.

Másnap előkotortam az évek óta egy fiók alján száradó festékeimet. Nem voltak jó állapotban, de így is fantasztikus érzés volt újra zöld macskákat és repülő elefántokat festeni. Mintha megtaláltam volna magamban valamit, amit teljesen elveszettnek hittem.

Nem sokkal később rám tört, hogy jó lenne többet tudni a festészetről. Továbbra sem volt vele semmi célom, csak szerettem volna új technikákat tanulni és ügyesebben használni azokat, amiket már ismertem. Beiratkoztam egy szabad festészet tanfolyamra, ahol a tanárunk mindenkinek olyan technikákat tanított, amik az illetőt érdekelték, és a szabad kísérletezés teljesen megengedett volt. Ebben a közegben nem kellett tökéleteset alkotni, abszolút szabad volt hibázni, majd újra próbálkozni. Imádtam.

Hogy mit tanultam ebből? Több dolgot is.

Egyrészt azt, hogy nem kell tökéletesen csinálni valamit ahhoz, hogy örömöt okozzon. A tökéletességre való görcsös törekvés, és az ebből fakadó félelem megöli a kreativitást.

Másrészt azt, hogy hibázni OK. A hiba nem bukás, hanem fejlődési lehetőség. Ha nem tudok valamit jól megfesteni elsőre, az nem azt jelenti, hogy soha nem is fogom tudni úgy megfesteni, ahogy szeretném. Azt jelenti, próbálkozom, ami már önmagában szuper, és hogy neki kell futnom újra és újra.

dogwalker

Harmadrészt azt, hogy a belülről jövő motiváció százszor erősebb, mint a kívülről ránk erőltetett. Ha az ember élvez egy tevékenységet, akkor előbb-utóbb eljut arra a pontra, hogy szeretne ügyesebb lenni az adott dologban, kedve támad tanulni róla, és esetleg ahhoz is, hogy  megossza másokkal az eredményeit.

Így voltam, azaz vagyok én is a festéssel. Bár távolról sem vagyok jó festő, már volt pár kiállításom, sőt, legnagyobb meglepetésemre néhány képet is eladtam.

Szabályos kockát a mai napig nem tudok rajzolni.

(A következő posztban arról fogok írni, hogy milyen technikákkal lehet tudatosan fejleszteni a kreativitásunkat.)

 

Növeld az önbizalmad tíz perc alatt

(You can read this post in English here./Ezt a posztot itt olvashatod angolul) 

Te is félsz belevágni új dolgokba, mert “neked úgysem sikerül”? Veled is megesik, hogy utálsz tükörbe nézni? Te is hajlamos vagy automatikusan magadat hibáztatni valahányszor valami nem pont úgy sül el, ahogy szeretted volna? Talán másképp érzed, de hidd el, nem vagy egyedül: nincs ember a földön, aki ne szenvedne néha (vagy gyakran) az önbizalom-hiánytól.

Ebben a lelkiállapotban olyan destruktív, bántó, sőt, gonosz dolgokat tudunk mondani magunknak, amilyeneket soha, senkinek se mondanánk.

Vagy te talán mondanál bárkinek is olyat, hogy “Ronda vagy”, “Buta vagy”, “Senki sem szeret”, “Neked soha semmi sem sikerül”?

És magadnak mondtál már ilyet?

Hányszor? Pár százszor?  Vagy inkább pár ezerszer?

Mikor először hallottam erről, elkezdtem tudatosan odafigyelni arra, hogyan beszélek és gondolkodok magamról. Egy héten át mindenhova magammal vittem egy piros kis jegyzetfüzetet, és valahányszor minősítettem magamat, a képességeimet, vagy a tetteimet, szépen feljegyeztem, hogy mit is mondtam magamnak. Mielőtt közölném e cseppet sem professzionális kutatás végeredményét, meg kell jegyeznem, hogy ez egy teljesen átlagos hét volt. Semmi rettenetes nem történt velem, nem rúgtak ki a munkahelyemről vagy a párkapcsolatomból, nem törölték a kedvenc sorozatom, nem  tettem tönkre egy esküvőt Apádra ütök-stílusban. Ennek ellenére ötvenháromszor mondtam magamra valami negatív dolgot, és háromszor pozitívat – ebből az egyik az volt, hogy milyen jó, hogy elkezdtem összeírni, hogyan beszélek magammal.

Az első gondolatom az volt, hogy valami nem stimmel velem (54. negatív megjegyzés) úgyhogy megkértem pár barátomat, hogy hozzám hasonlóan ők is jegyezzék fel, hogyan beszélnek magukkal. Az eredményeik lényegében megegyeztek az enyémekkel: nagyon kevés, vagy konkréten nulla pozitív, és rengeteg negatív vélemény magukról. Ekkor vált világossá számomra, hogy függetlenül attól, hogy másokkal mennyire kedvesek és megengedőek vagyunk, magunkkal szemben hajlamosak vagyunk igazi seggfejként viselkedni – nem csoda, hogy szegény önbizalmunk fokozatosan megszűnik létezni.

love-heart-hand-romantic-medium

Bár a súlyos önbizalom-hiányt csak tudatos önismereti munkával, jobbára szakember segítségével lehet kezelni,  vannak trükkök, amikkel egyedül is felturbózhatjuk az önbecsülésünket. Ezek közül mutatnék most meg egyet. Csak egy darab papírra, egy tollra és nagyjából tíz percre lesz szükséged.

Készen állsz? Akkor vágjunk bele.

Kérlek, írj le tíz dolgot magaddal kapcsolatban, amire büszke vagy. Ezek lehetnek bármik: az eszed, az öltözködési stílusod, a humorérzéked, a hajad, az, hogy jól főzöl, vagy hogy már megint lenyűgöző prezentációt tartottál a múlt héten.

Kész?

Akkor most írj le tíz dolgot, amit szeretsz magadban. Ha nehezen megy (a legtöbbünknek elsőre nehezen megy), akkor gondolj arra, hogy a legközelebbi barátaid mit mondanának rólad. Milyen tulajondságaidért és megnyilvánulásaidért szeretnek? Megértő vagy? Megbízható vagy?  Mindig benne vagy egy jó buliban? Ki tudod nyitni a fogaddal a sörösüveget? Biztos vagyok benne, hogy van legalább tíz dolog, amiért a barátid szeretnek veled lenni. Írd le őket.

Kész? Szuper!

Most azt szeretném, hogy írj le  tíz dolgot magaddal kapcsolatban, amik megkülönböztetnek másoktól, amik egyedivé tesznek. Egyébként ezek az Unikornis-tulajdonságaid.  Ezek nem feltétlenül hasznos, vagy látványos dolgok: többnyire apróságok, amik csakis és kizárólag rád jellemzőek. Lehet például, hogy valahányszor elkap az eső, magadban a Singing in the raint dúdolod. Vagy lehet, hogy szeretsz rendkívül csúnya mintás zoknikat hordani, mert akkor érzed jól magad, ha szarvasok kergetőznek pingvinekkel a lábfejeden. (Igen, a dúdolás, meg a ronda zokni is az enyém.)

Na, kész vagy?

pexels-photo-65121-medium

Akkor most itt van előtted egy lap, tele írva olyan dolgokkal

  • amikre büszke vagy magaddal kapcsolatban,
  • amikért szereteted magad,
  • amikért mások szeretnek,
  • és amik egyedivé és különlegessé tesznek.

Kérlek, néha vedd elő ezt a papírt, és fusd át. Még jobb, ha kiteszed valahova, ahol nap mint nap láthatod, hogy mindig emlékeztessen arra, hogy egy nagyszerű, egyedi, szeretnivaló valaki vagy, telis tele lehetőségekkel.